Gombás-sajtos tészta kicsit másképp. Sok friss fűszerrel az igazi!

Hozzávalók: 25 dkg vargányagomba, 30 dkg széles metélttészta, 2 dl tejszín, 3 szál újhagyma, 1 evőkanál vaj, 5-6 levél friss bazsalikom (szárítottból 1 teáskanálnyi), só, darált bors, parmezán sajt

A gombákat hideg folyó vízben mossuk meg, csepegtessük le, majd vágjuk vastagabb szeletekre. Egy nagy serpenyőben forrósítsuk fel a vajat, tegyük bele a felszeletelt gombákat és a felkarikázott újhagymát, majd erős lángon kezdjük el pirítani. Fűszerezzük összecsapkodott bazsalikomlevéllel, őrölt fekete borssal és kevéske sóval. Csak addig süssük, míg a gomba széle pirulni nem kezd. Utána öntsük hozzá a tejszínt, jól forraljuk össze, és keverjük bele a kifőzött széles metélt tésztát.



Tálaljuk nagy tányérra, a tetejét reszelt parmezán sajttal szórjuk meg. Kedvünk szerint változtathatjuk a fűszerezést. Próbáljuk ki kakukkfűvel, zsályával, kaporral, rozmaringgal vagy akár fokhagymával is!