Volt itthon egy fél fej kelkáposzta, találtam a hűtőben kolbászt, tejfölt és krumplit. Összeütöttem az alapanyagokból egy jó tartalmas levest.

Hozzávalók:
  • fél fej kisebb kelkáposzta
  • 10 dkg kolozsvári szalonna
  • 4 szem burgonya
  • 1 pohár tejföl
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 kávéskanál majoránna
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 csipetnyi őrölt köménymag
  • só, darált bors
  • 15 dkg füstölt kolbász

Forrósítsuk fel egy lábasban az olívaolajat, tegyük bele az összekockázott kolozsvári szalonnát és pirítsuk pár percig. Utána adjuk hozzá a finomra összevágott vöröshagymát és az őrölt köménymagot. Pároljuk, míg a hagyma üveges lesz, majd szórjuk rá a lisztet.

Keverjük jól el, majd öntsük fel kétliternyi vízzel. Tegyük bele a nagyobb kockákra felvágott káposztát, a felkarikázott kolbászt és a burgonyát. Ízesítsük majoránnával, sóval, kevéske darált borssal.

Főzzük legalább tíz percig, majd öntsük hozzá a hideg vízzel simára elkevert tejfölt. Forraljunk rajta még egyet, majd forrón tálaljuk leveses tálkákba.
Elkészíthetjük füstölt sonkával és virslivel is.

Volt még itthon friss, készen kapható pizzatészta, azt felvágtam, megkentem olívaolajjal, megszórtam összevágott rozmaringlevéllel és parmezánsajttal. Forró sütőben ropogósra sütöttem, ezzel fogyasztottam el a levest. Fenséges volt!