Reggel vétek, délben étek, este pedig orvosság, úgy tartja a mondás. Most az étek, leves változatát tálalom fel nektek. Főzzétek meg, nagyon finom!

Hozzávalók: 40 dkg sörretek, 2 evőkanál Bertolli extra szűz olívaolaj, 1 szál sárgarépa, 2 ág kakukkfű, csipetnyi szerecsendió, 1 db zöldségleves kocka, 1 evőkanál liszt, fél maréknyi aprótészta, só, darált bors, 1 csokor petrezselyem zöldje, 1 gerezd fokhagyma.

 

Egy fazékban forrósítsuk fel az olívaolajat, majd tegyük bele a finomra összevágott fokhagymát, forrósítsuk fél percig és utána tegyük hozzá a felkockázott sárgarépát és a meghámozott kockára vágott retket is.

Dobjuk rá a kakukkfű ágat, fűszerezzük szerecsendióval, kevéske darált borssal, ízesítsük sóval és a leveskockával. Közepes lángon fedővel lefedve pároljuk öt percig, majd szórjuk meg liszttel, keverjük össze és öntsük fel másfél-két liternyi vízzel. Főzzük negyed órán keresztül, majd tegyük bele az apró levestésztát is.

További öt perc főzés után keverjük bele az összevágott petrezselyem zöldjét, majd forrón tálaljuk leveses tálakba. Pár evőkanál tejszínnel vagy tejföllel tehetjük levesünket még krémesebbé.