A mángold nálunk kevésbé ismert, mint a déli országokban, pedig nagyon finom. Az íze a spenóthoz hasonló, de annál erőteljesebb. A levelekből főzeléket, zöldköretet készíthetünk. Kiváló fogás nyári grillezett pecsenyék mellé.

A mángoldot érdemes termeszteni vagy megvásárolni a piacon, mert magas az A-, B1-, B2- és C-vitamin tartalma, ezen kívül cukrot, pektineket, szerves savakat (oxálsav, almasav, citromsav), foszfort, káliumot, kalciumot, vasat és magnéziumot is tartalmaz. A leveleket le is tudjuk fagyasztani, így télen is fogyasztható.

Hozzávalók: 1 kg mángold levél, 2 gerezd fokhagyma, csipetnyi szerecsendió, 1 evőkanál vaj, só

A mángold levelet a levélszárról tépkedjük le. A levélszárat ne dobjuk ki, hanem vágjuk három centis darabokra és mossuk meg alaposan.
Egy lábasban forraljunk vizet, tegyük bele először a levélszárakat egy percre. Szedjük ki és hűtsük le hideg vízzel. Hasonlóan forrázzuk le a mángold levelét is.

Egy nagyobb lábasban forrósítsuk fel a vajat, tegyük bele az összezúzott fokhagymát. Pároljuk meg benne, majd először a leforrázott szárakat adjuk hozzá. Pár perc párolás után tegyük bele a leveleket is. Sózzuk, fűszerezzük reszelt szerecsendióval és kevéske darált borssal. Fedjük le és lassú tűzön pároljuk 5-6 percig. Tehetünk bele egy-két decinyi tejszínt vagy kókusztejet is. Ettől gazdagabb, krémesebb lesz a körítésünk. Pecsenyék mellé kínáljuk.