A frissen sütött kenyér illatának mindig nagy varázsa van. Nem kell hozzá nagy tudomány, csak némi bátorság, hogy nekifogjunk. Hozzávalók: 2,5 pohár teljes kiőrlésű búzaliszt, fél pohár fehér búzaliszt, 1 pohár rozsliszt, 2 teáskanál só, 1 evőkanál cukor, 2 evőkanál vaj, 1 csomag szárított élesztő, 1 dl tej, 2 dl víz (1 pohár 250 milliliter űrmértékű mérőedényt jelent)

Szórjuk a liszteket dagasztóedénybe, adjuk hozzá a sót, az élesztőt, a cukrot és a szobahőmérsékletű vajat. Kezdjük el dagasztani (kézimixerrel vagy kézzel is lehet), majd kis adagokban öntsük bele a tejet és a langyos vizet.

Dagasszuk legalább öt percig, míg a tészta az edény falától kezd elválni. Tegyük langyos helyre, szórjuk meg a tetejét liszttel, és kelesszük addig, míg a kétszeresére nem dagad.

A megkelt tésztát öntsük liszttel meghintett deszkára, gyúrjuk át jól, és vágjuk 12 egyforma kis darabba. Kezünkkel formázzuk zsemlealakúra, majd helyezzük sütőpapírral letakart sütőlapra. A sütőlapon kelesszük még legalább tíz percig a zsemléket, majd a tetejüket fakanállal hosszanti irányban nyomjuk be. Szórjuk meg jól rozsliszttel, utána tegyük előmelegített 170-180 fokos sütőbe, és süssük 15-20 percig.