Ha elkészült, lapátkanállal tálaljuk nagy tányérokra, körítésnek hozzá narancsos bulgur salátát, párolt zöldségeket vagy snidlinges apróburgonyát készítsünk.

Hozzávalók:

  • 80 dkg vörös márna filé
  • 4 szelet barna rozskenyér
  • kétdiónyi friss torma
  • fél teáskanál kakukkfű
  • 4 evőkanál hidegen sajtolt olívaolaj
  • só, darált bors
  • 1 teáskanál halfűszer keverék

Tormás márna

Vágjuk négy egyforma darabba a halfilét, a felületét simítsuk meg, és ha észlelünk szálkát, azt csipesszel vagy késsel húzzuk ki. Csorgassuk meg kevéske olívaolajjal, daráljunk rá borsot és szórjuk meg a halfűszer keverékkel. Tegyük egy nagy tányérra, és pár órára helyezzük hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a hal húsát.

Amíg a hal pihen a hűtőben, készítsük el a tormás morzsát. Vágjuk le vékonyan a kenyér héját, majd vágjuk kisebb darabokra. Tegyük egy konyhai gyorsvágó gépbe és aprítsuk finomra. Öntsük egy tálba, reszeljük hozzá a friss tormát (használhatunk tejszínes reszelt tormát is), szórjuk bele a kakukkfüvet, majd keverjük jól össze.

Tegyük a befűszerezett halszeleteket sütőpapírral borított tepsire egymás mellé. Kanalazzuk rá a tormás morzsát, majd csorgassuk meg kissé olívaolajjal. Tegyük előmelegített sütőbe és 150-160 fokon süssük 15-20 percen keresztül.

A zöldséges kuszkuszhoz készítsük el a kuszkuszt a csomagoláson leírtak szerint - a kuszkuszt általában csak le kell forró vízzel önteni, és aztán hagyni, hogy megdagadjon. Amikor felszívta a vizet, akkor kell villával fellazítani és hozzákeverni a felaprított zöldségeket. Tetszés szerint lehet: zöldhagymát, sok zöldpetrezselymet, paradicsomot, uborkát, jó sok citromlevet, sót, olívaolajat.