Régi menzaízeket felelevenítő fogás. Bár a mártás nem a tipikus vadas szósz, inkább egy lágyabb zöldséges ízvilág öleli körül.

Hozzávalók:

A körethez:

  • 1 kg burgonya
  • 3 dl tejszín
  • őrölt szerecsendió
  • 1 gerezd fokhagyma
  • darált bors

Tegyük a hátszínszeleteket egy deszkára, csorgassuk meg olívaolajjal, daráljunk rá borsot és enyhén hintsük meg sóval.

Forrósítsunk fel két evőkanálnyi olívaolajat egy nagy serpenyőben, majd tegyük bele a befűszerezett hússzeleteket. Mindkét oldalát erős lángon süssük pirosra, utána szedjük ki a serpenyőből egy tányérra. Tegyük a serpenyőbe a negyedekbe vágott hagymát, a felkarikázott sárgarépát, zellergumót, az egész fokhagymát, kakukkfűágat, és a kétfelé vágott paradicsomot és a paprikát. Kevergetve pirítsuk meg, hogy a zöldségek szélei barnulni kezdjenek. Öntsünk alá két decinyi vizet, ízesítsük a párolólevet sóval, darált borssal, majd forraljuk fel. Tegyük bele az elősütött húsokat, fedjük le fedővel, és pároljuk addig, míg a hús puha nem lesz. Az elpárolgott levet mindig pótoljuk vízzel.

Ha a hússzelet megpuhultak, szedjük ki egy tálba, majd a párolólevét szűrjük a húsra.

A körethez meghámozott burgonyákat uborkagyalun szeleteljük le, tegyük egy nagy tálba. Fűszerezzük őrölt szerecsendióval, sóval, reszelt fokhagymával és kevéske borssal. Annyi tejszínt öntsünk rá, hogy háromnegyedig ellepje. Jól keverjük össze, majd tegyük egy tepsibe vagy egy tűzálló tálba. Előmelegített sütőben 140 fokon süssük legalább 1 órán keresztül.

Szeletelhetünk közé cukkinit, sárgarépát és zellert is.

Ha elkészült, tálaljuk a kész marhahátszín mellé.