Körítésnek spenótos burgonyát, sült zöldségpürét vagy rozmaringos sült sütőtököt készítsünk hozzá.

Hozzávalók:

  • 8 szelet csontnélküli sertéskaraj
  • 30 dkg nagy szemű vöröshagyma
  • 3 evőkanál tejföl
  • 2 evőkanál mustár
  • 15 dkg trappista sajt
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 2-3 ág friss kakukkfű
  • 1 teáskanál sertéssült fűszerkeverék
  • só, darált bors

Hagymás bordák

Kissé klopfoljuk ki a sertéskarajokat, vigyázzunk, ne legyenek túl vékonyak. Csorgassuk meg olívaolajjal, daráljunk rá borsot, tépkedjünk rá a kakukkfűlevelekből, szórjuk meg a fűszerkeverékkel és enyhén sózzuk meg. tegyük egymásra a befűszerezett húst, majd fedjük le fóliával, és sütésig tartsuk a hűtőszekrényben.

Vágjuk félbe a meghámozott hagymákat, majd szeleteljük fel. Forrósítsunk fel kétkanálnyi olívaolajat egy nagy serpenyőben, tegyük bele a hagymaszeleteket, közepes lángon állandóan kevergetve pirítsuk néhány percig. Ha elkészült vegyük le a tűzről és hagyjuk kihűlni. Keverjük a kihűlt hagymához a tejfölt, mustárt, reszelt sajtot, fűszerezzük kakukkfűlevelekkel, darált borssal és ízesítsük sóval, majd keverjük jól össze.

Hevítsünk fel pár evőkanálnyi olívaolajat egy serpenyőben, tegyünk bele a befűszerezett húsból, erős lángon mindkét oldalát süssük két-két percig, (nem baj ha nem sül át teljesen).

Helyezzük az elősütött hússzeleteket egy tűzálló sütőedénybe, vagy tepsire, majd kanalazzunk rá a mustáros hagymából. Tegyük előmelegített sütőbe, és 180-190 fokon körülbelül tíz perc alatt pirítsuk rá.