Öntsd nyakon a frissen sült csirkemellet friss fűszernövényekből készült készült mártással. Már érzed is az illatát?

Hozzávalók:

  • 4 db csirkemell filé
  • 1 pohárnyi fehér szárazbor
  • 2 szál újhagyma
  • másfél decinyi tejszín
  • 1 evőkanál ecetestorma
  • 2 evőkanál mustár
  • 2-2 ág friss tárkony
  • snidling
  • petrezselyemzöldje, bazsalikom (ha nincs, friss fél-fél teáskanálnyi szárítottal is elkészíthetjük)
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • fél darab zöldségleves kocka
  • darált bors

Gyógyfűszeres sült csirkemell

Csorgassuk meg a csirkemelleket olívaolajjal, daráljunk rá borsot, és szórjuk meg sóval, tegyük pár órára a hűtőbe. Tehetünk rá az összevágott fűszerlevelekből is, úgy még ízletesebb lesz a hús.

Forrósítsuk fel a vajat egy nagy serpenyőben, tegyük bele a fűszerezett csirkemelleket, majd mindkét oldalát süssük elő két-két percig. Vegyük ki egy tányérra, a serpenyő alatt vegyük vissza lángot, majd adjuk hozzá a mustárt, öntsük rá a tejszínt és a fehérbort. Szórjuk bele az összevágott fűszerleveleket, ízesítsük leveskockával, ecetestormával és forraljuk fel.

Tegyük vissza az elősütött húst, majd lefedve, kis lángon pároljuk még 5-6 percig. Ha szükséges az elpárolgott, besűrűsödött mártást pótoljuk kevéske vízzel.

Ha elkészült vegyük ki a mártásból, szeleteljük fel, tegyük egy nagy tányérra. Melléje párolt zöldségeket, rizst tálaljunk, majd csorgassuk meg a gyógyfűszeres mártással.