Jólesik egy könnyed reggelivel indítani a napot. Hozzávalók négy személyre: 30 dkg friss spenótlevél, 4 darab pita kenyér, 8 db tojás, 4 szem paradicsom, darált bors, 2 evőkanál olívaolaj, 1 ág friss kakukkfű, őrölt szerecsendió, fél evőkanál ecet, 1 gerezd fokhagyma.


Mossuk meg alaposan a spenótleveleket, ha szükséges, a szárait csípjük le. Forraljunk fel egy nagy fazékban vizet kevéske sóval, majd tegyük vele a megmosott spenótot. Várjunk, míg a spenót összeesik, majd szűrőkanállal szedjük át egy hideg vízzel teli tálba. Pár perc hűlés után szűrjük le, majd kezünkkel nyomkodjuk ki a felesleges vizet belőle.

Egy lábasban forrósítsunk fel egy evőkanálnyi olívaolajat, adjuk hozzá a finomra összevágott fokhagymát, majd pároljuk fél percig. Tegyük rá a leforrázott spenótleveleket, fűszerezzük őrölt szerecsendióval és kevéske darált borssal, ízesítsük sóval. Lefedve pároljuk 3-4 percig.

Egy másik kis lábasban forraljunk fel vizet sóval és ecettel. Ha a víz már gyöngyözik, egyenként üssük bele a tojásokat. Vigyázzunk, egyszerre csak 2-3 tojást tegyünk bele, és arra is vigyázzunk, hogy ne zubogjon a víz. Körülbelül két percig hagyjuk a forró vízben tojást, majd szűrőkanállal szedjük ki egy itatóspapírra. Akkor a legfinomabb a buggyantott tojás, ha a sárgája még lágy marad.

Egy serpenyőben forrósítsunk fel egy evőkanál olívaolajat, majd tegyük bele a fél centi vastagságúra felszeletelt paradicsomokat. Szórjunk rá kakukkfüvet és darált borsot. Mindkét oldalát egy-egy percig süssük.

Tálaláskor tegyünk egy nagy tányér közepére egy darab keresztben kettévágott pita kenyeret, tetejére helyezzük a megsütött paradicsomokat, kanalazzuk rá a párolt spenótlevelet, és tetejére tálaljuk a buggyantott tojásokat.

Tálalhatunk mellé füstölt lazacszeleteket, kaviárt vagy vékonyra felvágott sonkát is.