Nem csak uborkát kovászolhatunk nyáron, hanem zöldbabot, karfiolt, hagymát is. Akár gluténmentesen is kovászolhatunk, kenyér nélkül. A kovászolási praktikákat megnézheted a FEM3 videóján.

Vegyünk uborkát, babot, cukkinit, zöldbabot és daraboljuk fel. Tegyünk az üveg aljára kaprot, illetve tetszés szerinti fűszereket, majd a bevágott uborkákat is tegyük bele. 1 liter langyos vízhez adjunk 1 csapott evőkanál sót, jól keverjük el, és öntsük a levet az üvegbe. Rakjunk egy fehér kenyérszeletet a tetejére, majd tegyük ki a napra az üveget, ahol 2-3 nap alatt megkovászolódik.
Ha gluténmentesen szeretnénk készíteni, akkor felszeletelt krumplit tegyünk a tetejére kenyér helyett, akkor is beindul a szükséges erjedés.

A zöldbabhoz használhatunk tárkonyt, csombort, petrezselymet, az uborkához kaprot, fokhagymát. A megkovászolódott zöldégeket szedjük ki tiszta üvegbe, szűrjük rá a levet és tegyük be hűtőbe.

Leves is készülhet belőle!

A kovászos levét ne öntsük ki, tele van hasznos probiotikummal, készítsünk vele levest! Kell hozzá kovászos uborka felkockázva, görög joghurt, felaprított kapor és a kovászos leve. Citromlével is ízesíthetjük még. Jégbehűtve nagyon kellemes a kánikulai napokon.

Ehhez is válaszhatsz tőlünk tálaló és táróló üvegeket.

Nézd meg a FEM3 videóját is!

1. rész

 

2. rész