Sokat utazgatok a Lekvárosház finomságaival. Mikor megéhezem, vágyom egy egyszerű, hangulatos, nem turistakábító és nem Zimmer Feris vendéglőre.


Hetente sok felkérést kapok az ország különböző területeiről, hogy jelenjek meg a Lekvárosház finomságaival. Meséljek magamról, és adjak kóstolót a termékeimből. Az utazás velejárója, hogy ilyenkor vendéglőkben kell étkeznem. Nagyon sok éttermet kipróbáltam, kisebb nagyobb élménnyel. Hévízi utam során, kértem a szállásadónkat mondjon nekünk a környéken olyan helyeket, ami nem vendégkábító, szerény mégis jól főznek, és hangulatos. Sokat gondolkodott, majd eszébe jutott a várvölgyi szent Domonkos vendéglő. Beültünk a kocsiba és a műholdak segítségével elnavigáltunk a kicsi faluba.

Domonkos vendéglő

Kicsi falu a Balaton-felvidéken, csendes, néha elmegy a helyi buszjárat egyike. Épp a kanyarban található a falu védőszentjéről elnevezett vendéglő. Mostanában épült, vagy inkább pofozták helyre. Látszik rajta, nem sajnálták belőle a művészi tudást. Az étterem minden kis zugát újraélesztették, ízlésesen. Olyan érzésem van, mintha itt szeretnék örökké élni és dolgozni.

Az étteremnek nincs óriási étlapja, pont annyi étel található benne amiből ki lehet választani ami éppen tetszik. Tálaláshoz egyedi kovácsmesterrel készítetett serpenyőket használnak, kisebbet, nagyobbat, van olyan aminek óriási fület álmodtak, szépek. Érdemes itt kenyeret venni, azt mondják a környék legjobb péksége itt található.
Az ételek finomak, az étterem tiszta, a személyzet barátságos, ja és olcsó...

Várvölgy község Zala megyében, a Keszthelyi kistérségben, Keszthelytől országúton mintegy 15 km-re. A Balaton-felvidéki borvidék cserszegi körzetének része. A falu védőszentje szent Domonkos; neki szentelték az alsózsidi templomot és róla nevezték el az út kanyarulatában álló vendéglőt is. Ennek nyugati homlokzatán Orr Lajos helybéli szobrászművész a leendő szent anyjának álmában látott attribútumokat örökítette meg; az épület falait a szent életére utaló vakolatdíszek ékítik.