Húsvét után ismét füstölt finomságokat kóstolhattok Monoron. A versenyt immár harmadik alkalommal rendezik meg a városban 2013. április 6-án.


Április hatodikát már most érdemes beírni a naptárba, hiszen a Monori Lokálpatrióta Egylet ismét megrendezi a házilag készített kolbászok és szalámik versenyét. Tavaly 22 kiállító mutatta meg a nagyközönségnek, hogy Monor igazi kolbász nagyhatalom. A rendezvényre ellátogató közel 400 fő pedig igazolta is mindezt. A kóstolás és zsűrizés helyszíne idén is a Művelődési Ház lesz, amelybe ugyan tavaly épphogy befértek az érdeklődők, de a rendezők ígérik: a helyszín átalakításával idén mindenki kényelmesen el fog férni.

Kolbászverseny

A szakértő zsűri a tételeket a megjelenése, a füstölésének minősége, az állaga, valamint az íze és illata alapján értékeli.

A versenyzők délután egy órától rendezhetik be a saját standjukat, a közönség pedig délután három órától élvezheti a monori ízeket. A rendezvényre a belépő továbbra is 1000 Ft, amely legalább 20 különféle kolbász vagy szalámi kóstolására, illetve egy deci monori bor elfogyasztására jogosít.

Találkozunk? Én is ott leszek, zsűrizni fogom a finomságokat. Jönnek velem a www.lekvaroshaz.hu termékei amiből akár a kolbászok mellé is vásárolhatsz.